Anya-nyelven

Anyák napja alkalmából jobban esik most magyarul írni; egyébkent is jó gyakorolni az anya-nyelvem. Ahogy felejtem a magyar nyelv tanát, úgy válok egyre jobban Britté: már tejjel iszom a teát és mindig elnézést kérek, ha hangosan tüsszentek.

A londoni belváros forgatagában találtam egy saroknyi nyugalmat, egy pohar új zélandi Savignon-t és minden csacska gondolatomat. Levegőt csak néhany óránként vettem a héten, így alig vártam, hogy végre péntek legyen. És amíg próbálom eldönteni, hogy az angol teát vagy az amerikai kávét szeretem jobban, minden gondolatomat elviszi az a fránya kapitalizmus. Budapest, Prága es Nürnberg után London túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen és mégis: már majdnem 4 éve itt van az az otthon, amit sehol máshol nem találtam, miután eljöttem Magyarországrol. És, hogy Budapest mennyire a szívem legeslegközepe, az sosem volt kérdés.

Míg valakinek két hét múlva örökké lesz, engem két hét múlva a végtelen magyar nyárestek várnak minden mámorukkal. Áteltem és megéltem mindet, bár néha elsőként érkeztem és elsőként távoztam úgy, hogy senki észre sem vette, hogy ott voltam. Gyakran pedig a hirtelen jött boldogságtól ugráltam a hajnaltól megdermedt utcákon, amikor mindenki más az igazak álmát aludta. Azok a jó öreg budapesti éjszakák.